Vajda rajzok

Az apró, örvénylő és vesszőfonadékra, illetve göcsörtös faágakra emlékeztető formákból egy befelé megnyíló, megközelítőleg félkörívben záródó szövevény bontakozik ki, negatív, világos részekkel. A baloldalon lefelé egy borona fogaira emlékeztető kinyúlás van. Fent jobbra hármas karom.

Vajda Lajos utolsó alkotói évében készítette az életműben egyedülállóan nagyméretű, enigmatikus szénrajzait. A vészjósló történelmi-politikai események, a művész betegsége mind előrevetítették az elmúlás közeli lehetőségét. A szénrajzok sodró lendületű vonalhálókból, kötegekből, áramló gesztusokból épülnek fel. A művek későbbi – már a művész halála utáni – címadása organikus, a természetből merítő témákat feltételez: mintha egy öreg fa törzsét és gyökérzetét, indák bonyolult összefonódását vagy épp az örvénylő vizet látnánk e lapokon.

Az 1939-es évben a maszkok mellett Vajda elsősorban képzeletbeli tájakat és lényeket rögzített. A távoli kultúrák törzsi művészetének hatása egyértelműen kimutatható e műveken. Stiláris megoldásában a kristálytiszta vonalvezetésű, montázsszerű rajzi világot egy jóval expresszívebb, vonalakból, gesztusokból és rovátkákból álló felületképzés váltotta fel. Vajda 1939 körül kialakult spontán vonalvezetésének dinamizmusa rímel a fantasztikus lényekkel benépesített fiktív tájakra.

Vajda Lajos művészetében 1938-ban ismét számottevő stiláris-tartalmi változás következett be. Egyre drámaibb művészetében Szentendre, a város építészeti motívumai, a felismerhető helyszínek és arcok helyét az ismeretlen, ősi, éppen ezért univerzális elemek vették át. A maszkok iránti érdeklődése még a párizsi etnográfiai gyűjteményekben tett látogatásai idejéből ered. Tér nélküli, időtlen maszkjai valójában archetípusok.